Fejlesztői napló
Fejlesztői napló: 2020-as rangsorolt és meccskereséses játékok

Az eddig elért eredményeink, a következő projektjeink és az előszezon felfedezéseinek részletei.

Fejlesztői naplóSzerzőRiot Codebear
  • Kimásolva a vágólapra

Üdv ismét! Cody „Riot Codebear” Germain vagyok, a League of Legends versenyszerű játékmenetért felelős vezető termékmenedzsere.

Februárban volt szó a 2020-as rangsorolt játékokkal kapcsolatos terveinkről. Ma felelevenítjük a célokat, beszámolunk arról, hogy halad a megvalósításuk, és lerántjuk a leplet néhány hamarosan érkező nagyobb változásról. Öveket becsatolni!

Célok

Emlékeztetőül, idén szeretnénk megoldani néhány olyan problémát, amely már évek óta szálka sokak szemében. Ez a rendszereink darabokra szedésével és felfrissítésével jár, hogy teljesüljenek a következő célok:

  • A meccskereséses várólista fejlesztése anélkül, hogy az a várakozási idő és az elérhetőség rovására menne.
  • A rangsorolt és meccskereséses játékok átláthatóságának fejlesztése.
  • A fejlődéssel kapcsolatos elégedettség és a játéktudás kifejezésének fejlesztése a rendszereinkben.
  • A jutalmak legyenek egyértelműbbek és relevánsabbak a LoL-ban töltött időért.
  • A játékosok játszhassanak és találhassanak más játékosokat, akikkel játszani akarnak.

    A legutóbbi bejegyzésben érintettük a „játékot bomlasztó magatartás” problémáját, azonban nem tekintettük kifejezett célunknak. Azóta egy újabb célt tűztünk ki magunk elé, amely kifejezetten a többi játékossal való interakcióitokkal kapcsolatos a meccsek során:

    • A helytelen magatartás célpontjai számára nagyobb betekintést nyújtunk az érdekükben hozott intézkedésekbe.

      Kezdeti eredmények

      Nagyjából az év harmadánál járunk. Eddig az első célunkra összpontosítottunk: a meccskereséses várólista fejlesztésére anélkül, hogy az a várakozási idő és az elérhetőség rovására menne.

      Következzenek a február óta bevezetett újdonságok és jelenlegi állapotuk:

      Automatikus csapatfeltöltési paritás: A 10.6-os frissítéssel bevezettük az automatikus csapatfeltöltési paritást a csapatok automatikus csapatfeltöltéseinek kiegyenlítése érdekében. Azóta az automatikus csapatfeltöltés kiegyensúlyozatlansága az összes rangsorolt egyéni vagy páros játék 11,4%-a helyett csupán 5%-ára jellemző, és ez szinte egyáltalán nem befolyásolja a várakozási időt.

      Automatikus csapatfeltöltés cseréje: A játékosok segítettek megtalálni egy hibát, ahol az automatikus csapatfeltöltés nem tükrözte pontosan a csapattársak preferált szerepeit. Ez olyan helyzeteket eredményezett, amelyben két csapattárs automatikusan egymás elsődleges vagy másodlagos szerepeit kapta. A 10.7-es frissítésben sikerült teljes mértékben kiküszöbölnünk ezt a hibát anélkül, hogy ez hatással lett volna a várakozási időre.

      Előre összeállított csapatok paritása: Az automatikus csapatfeltöltési paritáshoz hasonlóan az előre összeállított csapatok paritásának is az a célja, hogy azonos számban álljanak előre összeállított csapatok egymással szemben. Ezt a funkciót a 10.7-es frissítéssel aktiváltuk, és azóta az előre összeállított csapatokkal vívott meccsek kiegyensúlyozatlansága 54%-ról 6%-ra csökkent, és ez – a játékosok tudásszintjétől függően – csak kicsit vagy egyáltalán nem befolyásolta a várakozási időt.

      Új meccskeresési algoritmus: Az elmúlt hónapokban egy új meccskeresési algoritmust szimuláltunk és teszteltünk, hogy pontosabban és gyorsabban azonosíthassuk az új és veterán játékosok képességeit. Örömmel jelentjük be, hogy végre a megfelelő módosításokat hajtottuk végre ahhoz, hogy túlszárnyaljuk a régi rendszerünket, és teljes mértékben megújítottuk a normál várólistákat a 10.10-es frissítésben. A rendszer javulást jelez a legtöbb régióban (a meccsnyerési előrejelzés pontosságában), és lehetővé teszi számunkra, hogy nyugodt szívvel továbblépjünk a következő funkcióra, a rangsorolt fiókok besorolására.

      A rangsorolt várólistákon az előszezonban vezetjük be az új meccskeresési algoritmust, hogy ne befolyásolja jelentős mértékben a rangsorolt MKP-ket az aktuális szezonban.

      Rangsorolt fiókok besorolása: A rangsorolt fiókok besorolása – korábbi nevén az „új fiókok besorolása” – arra szolgál, hogy pontosabban sorolhassunk be benneteket az első rangsorolt játékaitokban. Régen fix besorolást használtunk, hogy minden játékos valahonnan a görbe aljáról kezdje a játékot. Bár valóban „igazságos”, ha mindenki ugyanarról a szintről indul, sokszor előfordult, hogy a valóban a kezdő MKP-nak megfelelő tudásszintű játékosok sokkal magasabb vagy alacsonyabb tudásszintű játékosokkal kerültek szembe. Mivel az MKP eloszlása egy haranggörbére hasonlít, a meccskeresés minősége pont a legnépszerűbb tudásszinten volt a legrosszabb.

      Azzal, hogy a játékosok besorolását más várólistákról származó játékmenetadatokra alapozzuk, biztosak lehetünk benne, hogy a játékosokat pontosabban sorolhatjuk be a legelején. Ennek köszönhetően a játékosoknak a továbbiakban nem kell már az elejétől kiegyensúlyozatlan meccseket vívniuk. Ezt fokozatosan vezetjük majd be a következő néhány frissítéssel, így alaposan figyelemmel kísérhetjük a hatásait, és gyorsan reagálhatunk, ha szükséges.

      Mi várható a meccskeresésben?

      Rengeteg fejlesztést hajtottunk végre a meccskeresésen az év első harmadában, és a csapat a továbbiakban más célok megvalósítására lép tovább. Továbbra is figyelni fogjuk a meccskeresést, és szükség esetén további apró javításokat eszközölünk, de az előszezonra egyelőre azt ütemeztük be, hogy a fennmaradó témákat vizsgáljuk, például az automatikus csapatfeltöltési paritást (mindkét csapatban ugyanazok a pozíciók vannak automatikusan feltöltve) és a kék oldal/vörös oldal meccskeresési kalibrációját.

      Hamarosan

      A következő nagyobb terület, amelyre összpontosítunk, hogy jobb visszajelzést adjunk a bomlasztó magatartással szemben hozott intézkedéseinkről. Máris elkezdtük bevezetni a fejlesztéseket:

      Játékosok visszajelzései: A 10.10-es frissítésben elkezdtük fejleszteni a játékosok visszajelzéseit kezelő rendszerünk értesítéseit – ezzel a kirótt büntetések sokkal egyértelműbbé válnak majd. Mostantól értesítünk benneteket, ha az általatok jelentett bomlasztó magatartású játékost megbüntettük, akkor is, ha az illetőt egy másik jelentési kategóriában vagy egy későbbi játékban büntettük meg. Amíg az értesítésekkel kísérletezünk, nyugodtan jelezzétek, milyen részletességű visszajelzéseket látnátok szívesen. A láthatósági konfigurációkat folyamatosan finomhangolni fogjuk, hogy a büntetési rendszer minél kiegyensúlyozottabb legyen.

      Most hol járunk, és hogyan tovább?

      Meggyőződésünk, hogy a jó megoldást úgy tudjuk a legkönnyebben megtalálni és megvalósítani, ha gyors finomításokat végzünk és igazodunk az igényekhez. 2020-ban és 2021-ben új funkciókkal fogunk kísérletezni az élő szervereken, hogy még gyorsabban tudjunk alkalmazkodni az újonnan megjelenő magatartási tendenciákhoz. A teljes értékű funkciókkal ellentétben ezek kevésbé kidolgozott, kísérleti jellegű funkciók lesznek, de ha egyértelműen sikeresnek bizonyulnak, akkor gyorsan fognak fejlődni. Az a célunk, hogy miközben még finomhangoljuk ezeket a funkciókat, gyors visszajelzést kapjunk a játékosoktól, így nem fecséreljük az időnket és energiánkat olyan fejlesztésekre, amelyek igazából nem oldják meg a problémáitokat.

      Íme az első terület, amire szerintünk igazán ráfér egy kis vérfrissítés:

      Hősválasztással kapcsolatos jelentések és némítás: A hősválasztás során felmerülő bomlasztó magatartás ellen a játékosok nem nagyon tudnak védekezni. Június végétől/július elejétől a hősválasztás során is jelenthettek egy játékost. Ezekből a jelentésekből először egy adatbázist építünk a hősválasztáskor jellemző magatartásokról. Amikor teljes képet kaptunk a helyzetről, elkezdünk kidolgozni egy büntetési rendszert. A mai témáink közül ez igényli a legnagyobb odafigyelést és gondosságot.

      Mi jön ezután?

      Erre tekintettel egész évben figyelni fogjuk, mit tehetünk még a mások játékát szándékosan elrontó magatartás ellen. Erről további tudnivalókat Meddler legújabb blogposztjában
      olvashattok. Nemsokára újabb részletekkel jelentkezünk.

      Egy újabb javítással közelebb kerültünk ahhoz, hogy a játékosok megtalálhassák és játszhassanak azokkal a játékosokkal, akikkel játszani akarnak.

      A rugalmas várólisták korlátozásainak lazítása: Az elmúlt néhány hónapban a rugalmas várólistákon az 5 fős előre összeállított csapatok aránya kevesebb mint 20%-ról 35% fölé ugrott, amely valószínűleg a Clash indulásának és a több otthon töltött időnek köszönhető. Ez azt jelenti, hogy a rugalmas várólistákon a teljes létszámú előre összeállított csapatok lettek a legnépszerűbbek. Eljött az ideje, hogy még szélesebbre tárjuk a kapukat, és megengedjük a játékosoknak, hogy ne csak hozzájuk közeli besorolású játékosok lehessenek a csapatukban, hanem bárki. Azért, hogy a meccsek továbbra is kiegyensúlyozottak maradjanak, a rugalmas várólistákon a meccskeresést a Clash rendszeréhez hasonlóvá tesszük, amely sokkal nagyobb MKP-tartományban priorizálja az egyensúlyt. Jelenleg azt véglegesítjük, hogy melyik közelgő frissítésbe kerüljenek bele ezek a módosítások.

      Előszezoni ötletelések

      A korábbiakban említettek mellett további javításokkal készülünk a rangsorolt játékokban a 2021-es előszezonra.

      Feljutási sorozatok: Ahhoz, hogy fejlesszük a fejlődéssel kapcsolatos elégedettséget és a játéktudás kifejezését a rendszereinkben, valószínűleg eltöröljük a divíziók közötti feljutást. Így nem lesz az a frusztráló élményed, hogy tudod, jól játszottál, mégis láthatatlan falakba ütközöl. Ez azt is jelenti, hogy a divíziók közötti visszasorolás elleni védelmet is tüzetesebben át kell néznünk, hogy lefelé és felfelé is egyensúly legyen, tehát mindegyik játékos pontosan ott legyen, ahol lennie kell.

      Megalapozott rangsorolt meccskeresés és átláthatóság: Dühítő olyan meccseket játszani, ahol a látható rangok között ég és föld a különbség, még akkor is, ha az MKP-je mindenkinek hasonló. Úgy szeretnénk módosítani a meccskeresést, hogy figyelembe vegye a rangok eloszlására vonatkozó korlátokat, valamint a tudásszintet is átláthatóbbá szeretnénk tenni. Ezzel szeretnénk biztosítani a játékosoknak, hogy tényleg velük egyenrangú ellenfelekkel játsszanak. Tehát el akarjuk kerülni, hogy a meccseken hatalmas legyen a különbség az egyes játékosok rangja között.

      Jutalmak és korábbi eredmények elismerése: Tematikus módosításokat vezetünk be a Diadalmas-vonal kapcsán, és nemcsak a jelenlegi, hanem a múltbeli rangsorolt eredményeidet is kiemeljük, hogy a többi játékos a múltbeli eredményeidet is láthassa.

      Szervezett csoportkörök: A Clash sikeres indulására és az előre összeállított csapatok számának növekedésére való tekintettel (utóbbiról lásd a rugalmas várólistára vonatkozó fentebbi részt) ideje előrukkolnunk egy sokkal egységesebb tervvel a csapatalapú League of Legends jövőjéről. Ezekre keresünk hosszú távú megoldást:

      • Hogyan működhet együtt és alkothat jól működő csapat-ökoszisztémát a Clash és a rugalmas várólista a League of Legendsben.
      • Annak részletei, hogyan találhatnak a játékosok hozzájuk hasonló játékosokat a LoL-ban.
      • Az összeszokott csapatok felismerése és hosszú távú célok kitűzése számukra.

      Zárszó

      Eseményekkel teli ez az év, és a csapat hihetetlenül izgatottan folytatja a munkát, hogy a további fejlesztésekkel még több versenyjátékban lehessen részetek. Folyamatosan értesítünk titeket az újdonságokról és arról, hogyan halad a munka, így továbbra is korlátlanul várjuk a visszajelzéseiteket. Addig is találkozunk a Szurdokban!



      • Kimásolva a vágólapra