A legújabb frissítés: 10.1

Szerzőshio shoujo
  • Kimásolva a vágólapra

Üdv újra itt, srácok! Reméljük, remekül teltek az ünnepek, és készen álltok a még nagyobb egyensúlyra és a LoL piszkos kis trükkjeire a 2020-as esztendőben.

Ebben a frissítésben köszöntjük Sett nagyfőnököt, valamint a LoL másik ügyeletes rosszfiúja, Sylas is kap egy nagy frissítést. A módosítások főként középső ösvényes szerepkörében hivatottak megerősíteni őt oly módon, hogy közben a karakter jellegzetes, zúzós játékstílusa se vesszen el.

Emellett érkezik még néhány kényelmi változtatás Vi, Kog'Maw, Kassadin és Jax számára, illetve néhány óvintézkedés jellegű erősítés olyan hősök esetében, akik korábban a profi játékban elég komisznak bizonyultak. Végezetül pedig folytatjuk a támogatói tárgyak 9.23-as frissítésben megkezdett, nagy módosítását, és igyekszünk úgy alakítani őket, hogy a használatukra ösztönözzük a tulajdonosaikat a korai játékban.

Boldog új évet kívánunk!

A TFT frissítési jegyzetei itt érhetők el.
Hanna „shio shoujo” Woo

Soron kívüli frissítések

2020. január 8. – Aphelios hibajavításai, Sylas játékegyensúlyával kapcsolatos módosítások, Thresh vizuális effektusainak felújítása

Aphelios

ALAPTÁMADÁS – INFERNUM SZÉTTERÜLŐ SEBZÉSÉNEK HIBAJAVÍTÁSA Aphelios Infernummal erősített alaptámadásának szétterülő sebzése mostantól megfelelően az elsődleges célpontból indul ki, és a szintjétől függően megfelelő sebzést fog okozni.

Sylas

Sylas gyengítéseivel kicsit túllőttünk a célon, ezért most visszaállítjuk őket.
PASSZÍV – PETRICITROBBANÁS ELSŐDLEGES CÉLPONT ELLENI SEBZÉS ARÁNYA 1,1 sebzés (+0,25 varázserő) 1,3 sebzés (+0,25 varázserő)
PASSZÍV – PETRICITROBBANÁS TÁMADÁSI SEBESSÉGE 60% 80%
Q – LÁNCTÁMADÁS ROBBANÁSI SEBZÉSE 60/105/150/195/240 (+0,8 varázserő) 60/115/170/225/280 (+0,8 varázserő)
W – KIRÁLYÖLŐ TÖLTÉSI IDEJE 14/12,5/11/9,5/8 másodperc 13/11.5/10/8.5/7 másodperc

Thresh vizuális effektusai

Ezeket a változtatásokat a játékmenet jobb átláthatósága érdekében eszközöltük. Thresh vizuális effektusai modernebbek lesznek, valamint javul a tematikája.
ALAPTÁMADÁS Hozzáadtunk egy új nyomvonali vizuális effektust.
PASSZÍV – KÁRHOZAT Frissítettünk a lelkek megjelenésén és az erősödés animációin.
Q – HALÁLOS ÍTÉLET Átláthatóbbá tettük a találati felületet, módosítottuk a horog pozícióját, frissítettük a csapás és a lánc megszakításának effektusait, valamint megváltoztattuk a felkészülés animációját.
W – SÖTÉT ÁTJÁRÓ Frissítettünk a lámpás elhajításán, annak élén és a területi hatás jelzésén, hogy könnyebben észrevehető és tematikus legyen. A lámpás forgásának animációja mostantól gördülékenyebb.
E – NYÚZÁS Hozzáadtunk egy kör alakú jelzőt, ami kiemeli a találati felületet.
TÉTLENSÉGI EFFEKTUSOK Átláthatóbbá tettük és fejlesztettük a tétlenségi effektusait, hogy jobban passzoljon a kinézetéhez.
AZ ÖSSZES HŐSKINÉZET Általánosságban átláthatóbbá tettük őket és az alapkinézettel megegyező frissítéseket eszközöltünk rajtuk.
MÉLYTENGERI THRESH Még több buborék!
VILÁGBAJNOK THRESH Átláthatóbbá tettük és új vb tematikájú részecskéket adtunk hozzá.
VÉRHOLD THRESH Átláthatóbbá tettük és hozzáadtunk néhány tematikus fejlesztést.

Vissza a tetejére

Vissza a tetejére

A frissítés újdonságai

Freljordi Sylas 2020. január 10-től válik elérhetővé. Sett és Mecha királyságok Sett 2020. január 14-től válnak elérhetővé. Mecha királyságok Garen (Tekintély kiadás), illetve Draven, Garen, Leona és Jax 2020. január 15-től érhető el.

Vissza a tetejére

A szezon kezdete

A 2020-as rangsorolt szezon magyar idő szerint január 10-én 13:00 órakor kezdődik. Készülj fel egy újabb évnyi versengésre, bosszúságra, örömteli győzelemre és szívfacsaró vereségre.

Vissza a tetejére

Hősök

Sett

A ring királya

Sett uralma a 10.1-es frissítéssel veszi kezdetét.
Sett töltőképernyőinek nagyobb felbontású változatai már elérhetők a LoL-témák alkalmazásban.

Aphelios

Csökkentettük az alap mozgási sebességet és életerőt. Az Infernum R képességének területre ható sebzése a másodlagos célpontok esetében csökkent.

Az Infernumnak a legjobb végső megoldásnak kellene lennie Aphelios számára abban az esetben, ha 3–5 ellenfél tornyosul vele szemben, a „legjobb” azonban nem jelentheti azt, hogy egyetlen lövéssel leteríthet egy egész csapatot. Szerintünk ha lenyesünk belőle némi sebzést, még mindig a leghatékonyabb eszköz lehet az összecsoportosuló ellenfelekkel szemben, tehát ezt fogjuk tenni.

Alapértékek

MOZGÁSI SEBESSÉG 330 325
ÉLETERŐ 530 500

R – Éber holdfény

AZ INFERNUM FELERŐSÍTETT TERÜLETRE HATÓ SEBZÉSE 100% a másodlagos célpontok esetében 75% a másodlagos célpontok esetében

Aurelion Sol

Csökkentettük a passzív csillagok alapsebzését.

Aurelion Sol minionirtó és ellenfélrobbantó képessége kicsit elszállt a játék korai szakaszában az ösvényen. Bár kicsit visszaveszünk ebből a sebzésből a játék kezdetén, továbbra is azt szeretnénk, ha a későbbiekben elérné ezt a csúcsteljesítményt.

Passzív – A világ közepe

A CSILLAGOK ALAPSEBZÉSE 16–120 (az 1–18. szinten) 12–120 (az 1–18. szinten)

Azir

Az R alapsebzése és a fal időtartama nagyobb lett.

A Hódító gyengítése után, illetve figyelembe véve azt a tényt, hogy az elmúlt évben alig bukkant fel a profi játékban, óvatos optimizmussal adunk egy kis erősítést Azirnak.

R – Császári falanx

ALAPSEBZÉS 150/250/450 175/325/475
FAL IDŐTARTAMA 3 másodperc 5 másodperc

Corki

Megnöveltük az R alapsebzését a későbbi szinteken.

Kicsit megnöveljük Corki erejét ott, ahol ez nem fogja nagyban megerősíteni a minionirtási képességét a korai játékban, de általánosságban kihangsúlyozza a képességekre alapozó lövész neki szánt szerepét. Azir helyzetéhez hasonlóan itt is bízunk ezekben az erősítésekben, hiszen Corkit sem látni sűrűn a profi játékban.

R – Rakétatűz

ALAPSEBZÉS 90/115/140 90/125/160

Jax

Az R mostantól működik a Guinsoo dühpengéjével.


R – A nagymester hatalma

GUINSOO DÜHPENGÉJE Mostantól érvényesek rá Guinsoo dühpengéjének hatásai.

Jayce

Növeltük a Q ágyújának alapsebzését a későbbi szinteken.

Jayce nem találja a helyét a térképen. A Kleptománia eltávolítása után egyértelműen kijelenthető, hogy ez a szebb napokat látott hős megérdemelne egy kis segítséget. Szerencsére a múlt év végén bevezetett halálossági erősítések némileg már enyhítettek a gondjain, de visszaadunk neki egy keveset a felvillanyozó erejéből, és kihangsúlyozzuk a védjegyének számító összpontosított sebzést.

Q – Sokkolóbomba

ALAPSEBZÉS 55/105/155/205/255/305 55/110/165/220/275/330

Kalista

Növeltük az alapéleterő és a páncél növekedési értékét.

A 9.22-es frissítés erősítései ellenére Kalista még mindig gyengélkedik, ezért növeljük egy kicsit a szívósságát a játék középső és végső szakaszában, hogy bátran osztogathasson sebzést az összecsapásokban és csapatharcokban. Azir helyzetéhez hasonlóan itt is bízunk ezekben az erősítésekben, hiszen Kalista sem bukkan fel sűrűn a profi játékban.

Alapértékek

ÉLETERŐ NÖVEKEDÉSI ÉRTÉKE 89 100
PÁNCÉL NÖVEKEDÉSI ÉRTÉKE 3,5 4

Kassadin

Csökkentettük a mozgási sebességet. Az R manabüntetésének időtartama ikon formájában megjelenik.

Kassadin egy kicsit túl jól teljesít a középső szintű játékokban. Gyengítjük a portyázási és menekülési képességeit, azokat a játékosokat célozva, akik büntetlenül kóborolhatnak az ösvényen, és uralhatják az egész terepet.

Alapértékek

MOZGÁSI SEBESSÉG 340 335

R – Portálséta

GYENGÍTÉSKIJELZÉS Kassadin managyengítésének időtartama most már az R keretén is megjelenik.

Kog'Maw

Az R manabüntetésének időtartama ikon formájában megjelenik.


R – Lélegző ágyú

GYENGÍTÉSKIJELZÉS Kog'Maw managyengítésének időtartama most már az R keretén is megjelenik.

Mordekaiser

Csökkentettük a passzív képesség időtartamát; a mozgási sebesség mostantól fix.

Buldózer létére túl nehéz meglógni Mordekaiser elől, és tartani a távolságot. És mivel emellett a Rylai kristálybotját is hatékonyan használja, nehéz előle elmenekülni.

Passzív – Ébredő sötétség

IDŐTARTAM 5 másodperc 4 másodperc
MOZGÁSI SEBESSÉG 3/6/9% (1./6./11. szint) 3% (1–18. szint)

Nami

Az E mostantól a célpont képességeit is felerősíti.

A legtöbb bűvölő szerepe, hogy támogassa a csapat lövészét, és ez alól Nami sem kivétel. Most azonban lehetőséget éreztünk sokoldalúságának növelésére, hogy a lövészekre és a képességekre alapozó hősökre irányuló alaptámadásokból egyaránt profitálhasson.

E – A Dagályhívó áldása

ÁLDÁS Felerősíti a célpont következő 3 alaptámadását. Felerősíti a célpont következő 3 alaptámadását és képességét (A Dagályhívó áldása által felerősített, területre ható varázslatok 33–66%-kal kevesebb sebzést okoznak a nem hős típusú egységeknek).

Sejuani

Növeltük az alapéleterő növekedési értékét. A Jégpáncél ellenállásainak aránya nagyobb lett. Megnöveltük az E alapsebzését a későbbi szinteken.

Elégedettek vagyunk Sejuani egyre erősödő tank típusú identitásával, ezért erre rájátszva megerősítjük a növekedési értékeit, a korai játékban mutatott sebezhetőségét viszont érintetlenül hagyjuk.

Alapértékek

ÉLETERŐ NÖVEKEDÉSI ÉRTÉKE 95 100

Passzív – Észak dühe

JÉGPÁNCÉL 10 (+0,35 bónusz páncél) bónusz páncél és 10 (+0,35 bónusz varázsellenállás) bónusz varázsellenállás 10 (+0,5 bónusz páncél) bónusz páncél és 10 (+0,5 bónusz varázsellenállás) bónusz varázsellenállás

E – Mélyfagyasztás

ALAPSEBZÉS 40/80/120/160/200 40/90/140/190/240

Shyvana

Az Ősi Sárkány megölésekor ellenállási képességeket szerez. A Felhősárkány megölésekor a végső képesség töltési idejének csökkenése helyett a Düh lesz nagyobb. Az E megjelölt célpontok elleni sebzésének aránya és a szörnyek elleni sebzés felső határa nagyobb lett.

Egy sárkányölő sárkánylányhoz képest Shyvana kimaradt néhány új sárkányos lehetőségből az Elemek felemelkedése során. Ezt jóvátesszük, és a folyamatos sebzését is erősítjük egy kicsit.

Passzív – A sárkányfajzat haragja

SÁRKÁNYÖLŐ Shyvana mostantól 5 egységnyi állandó bónusz páncélt és varázsellenállást szerez minden elemi sárkány és Ősi Sárkány után, amelyet a csapata mészárol le.
DÜHÖNGŐ SZÉLVÉSZ A Felhősárkány mostantól megnöveli Shyvana dühét 10/20/30/40%-kal (mivel a végső képességének nincs töltési ideje).

E – Tűzlehelet

MEGJELÖLT CÉLPONT ELLENI SEBZÉS ARÁNYA A célpont maximális életerejének 3,25%-a A célpont maximális életerejének 3,75%-a
MEGJELÖLT SZÖRNYEK ELLENI SEBZÉS MAXIMUMA 100 150

Sylas

Eleinte kisebb alapértékek, de idővel megnőnek. A passzív képesség mostantól megnöveli a támadási sebességet. Csökkentettük a W töltési idejét. Növeltük az E varázserőarányát. A W, az E1 és az R nem állítja vissza az alaptámadásokat.

Sylast nehéz volt úgy egyensúlyba hozni, hogy a különböző szintű játékosok számára egyaránt megfelelő legyen, ennek következtében a megjelenése óta számos módosításon esett már át. Épp ezért megígértük, hogy a számok finomhangolásán túl kap egy alaposabb átdolgozást is, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a különböző szintű Sylas-játékosokat.

Először is megváltoztattuk a korai játékát, hogy jobban hasonlítson az olyan hősökhöz, mint Ekko vagy Fizz, akiknek kisebb befolyásuk van a korai portyázási szakaszban, de minden szinttel egyre erősödnek. Másodszor pedig a középső ösvényes szerephez illően módosítottuk a játékegyensúlyát, és az olyan változtatásokat helyezzük előtérbe, amelyek ezt a szerepet támogatják a más ösvényeken való bevetés helyett. Azt reméljük, hogy az E>Q kombójának eltávolításával és az alaptámadási mintázatának lelassításával sikerül megőriznünk az „alaptámadásra építő zúzó” játékstílusát, miközben visszaveszünk abból a sebességből, amivel ledarálja az ellenfeleket.

Az elkövetkező hónapokban nyomon fogjuk követni, mennyire váltak be ezek a változtatások!

Alapértékek

ÉLETERŐ 585 525
ÉLETERŐ NÖVEKEDÉSI ÉRTÉKE 95 115
PÁNCÉL 32 27
PÁNCÉL NÖVEKEDÉSI ÉRTÉKE 3 4
VARÁZSELLENÁLLÁS 39 32
VARÁZSELLENÁLLÁS NÖVEKEDÉSI ÉRTÉKE 1,25 1,75

Passzív – Petricitrobbanás

ELSŐDLEGES CÉLPONT ELLENI SEBZÉS ARÁNYA 1,1 teljes sebzés, (+0,2 varázserő) 1,1 teljes sebzés, (+0,25 varázserő)
HATÓSUGÁR 400 egység 300 egység
újGYORS LÁNCOK Ha elérhető, 60% támadási sebességet biztosít Sylasnak.
PETRICITROBBANÁS 2 jelző 3 jelző
újMINIONOK KIVÉGZÉSE Kivégzi azokat a másodlagos célpont minionokat, amelyeknek az életereje 25-nél kevesebb.

Q – Lánctámadás

TÖLTÉSI IDŐ 9/8/7/6/5 másodperc 10/9/8/7/6 másodperc
LÁNC SEBZÉSE 45/70/95/120/145 (+0,6 varázserő) 40/55/70/85/100 (+0,4 varázserő)
ROBBANÁS SEBZÉSE 45/70/95/120/145 (+0,6 varázserő) 60/105/150/195/240 (+0,8 varázserő)
ROBBANÁS MINIONOK ELLENI SEBZÉSCSÖKKENTÉSE 45% 60%
eltávolítvaROBBANÁS LASSÍTÁSA Mostantól nem lassítja le az eltalált ellenfeleket 2 másodpercre.
újBEZÁRTSÁG Mostantól nem lehet elsütni E - Elrablás hatása közben.

W – Királyölő

eltávolítvaALAPTÁMADÁS VISSZAÁLLÍTÁSA A Királyölő elsütése mostantól nem állítja vissza Sylas alaptámadását.
SEBZÉS 65/100/135/170/205 (+0,65 varázserő) 65/100/135/170/205 (+0,85 varázserő)
TÖLTÉSI IDŐ 14/13,5/13/12,5/12 másodperc 14/12,5/11/9,5/8 másodperc
eltávolítvaKEGYELEM A továbbiakban nem okoz 50%-kal nagyobb sebzést azoknak az ellenfeleknek, amelyeknek az életereje 40% alatt van.
MEGNÖVELT GYÓGYÍTÁS 75%-kal nagyobb mértékben gyógyít, ha Sylas életereje 40% alatti Sylas életerejének függvényében nagyobb mértékben gyógyít, akár 100%-kal többet, ha az életereje 40% alatt van.
KÖLTSÉG 40 mana 70/80/90/100/110 mana

E – Eltűnés/Elrablás

eltávolítvaE1 ALAPTÁMADÁSÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA Az Eltűnés elsütése mostantól nem állítja vissza Sylas alaptámadását.
E2 SEBZÉS 70/85/100/115/130 (+0,2 varázserő) 80/130/180/230/280 (+1,0 varázserő)
eltávolítvaPAJZS A továbbiakban nem szerez varázssebzést elnyelő pajzsot 2 másodpercre.
TÖLTÉSI IDŐ 14 másodperc 14/13/12/11/10 másodperc
INAKTIVITÁS 0,2 másodperc, ha az Elrablás után mozogni kezdesz 0,05 másodperc, ha az Elrablás után mozogni kezdesz

R – Elfoglalás

eltávolítvaALAPTÁMADÁS VISSZAÁLLÍTÁSA Az Elfoglalás elsütése mostantól nem állítja vissza Sylas alaptámadását.

Varus

A Q töltési idejét és a Métely töltésiidő-csökkentését csökkentettük.

Varus zaklató lövészként elég gyenge volt a legutóbbi, 2018-as nagyobb változtatások óta. Azonban egy lövésznél, aki elsősorban a képességeire alapoz ennek kéne lennie az egyik, ha nem a legerősebb játékstílusnak, ezért különösen figyeltünk rá, hogy ezt erősítsük.

Q – Átütő nyílvessző

TÖLTÉSI IDŐ 20/18/16/14/12 másodperc 18/16/14/12/10 másodperc
MÉTELY TÖLTÉSIIDŐ-CSÖKKENTÉSE 4 másodperc 3 másodperc

Vi

Az R mostantól a teljes időtartama alatt Megállíthatatlan.

Vi végső képessége egy kényelmi változtatás révén konzisztensebben hat a fellökések és hátralökések ellen, és Vi nehezebben veszíti szem elől a célpontot a képesség időtartama alatt.

R – Lerohanásos támadás

újDENZEL WASHINGTON Vi Megállíthatatlan marad a felütés teljes időtartamára.

Zyra

Csökkentettük a felerősített E lassítását.

Zyrának sosem volt rá oka, hogy több Indacsapást indítson, hiszen egynek is épp olyan hatása volt, mint kettőnek. De azáltal, hogy a Csapások lassítását halmozódóvá tettük, Zyrának lehetősége van a növények köré szervezni a támadását, és átgondolni, melyiket szeretné használni.

E – Kapaszkodó gyökerek

INDACSAPÁS LASSÍTÁSA 30%, nem halmozódó 25%, legfeljebb kétszer halmozódik, de növényenként csak egyszer.

Vissza a tetejére

Támogatói tárgyak

Folytatjuk a támogatói tárgyak 9.23-as frissítésben megkezdett nagy módosítását, és igyekszünk úgy alakítani őket, hogy a használatukra ösztönözzük a tulajdonosaikat a korai játékban, némi harci statisztikáért cserébe. A szívós hősök kicsit ellenállóbbak lesznek, a képességekre építő hősöknek pedig több manájuk lesz a képességeikre.

Ereklyepajzs

újALAP ÉLETERŐ-REGEN 25%

Targon pajzsa

újALAP ÉLETERŐ-REGEN Az alap életerő-regenerálódás 50%-a

Hegyi bástya

újALAP ÉLETERŐ-REGEN 100%
VARÁZSERŐ 40 25

Acél vállvért

újALAP ÉLETERŐ-REGEN 25%

Rúnaacél vállvért

újALAP ÉLETERŐ-REGEN 50%

Hóbérc vállvértje

újALAP ÉLETERŐ-REGEN 100%
SEBZÉS 24 15

Túlvilági sarló

újMANA-REGEN 25%

Lidérckasza

újMANA-REGEN 50%

A Fekete Köd kaszája

újMANA-REGEN 100%
SEBZÉS 35 25
ÉLETERŐ 150 100

Bűbájtolvaj pengéje

újMANA-REGEN 25%

Jégagyar

újMANA-REGEN 50%

Az elemi jég szilánkja

újMANA-REGEN 100%
ÉLETERŐ 150 100
VARÁZSERŐ 60 45

Vissza a tetejére

Rúnák

Hódító

Mostantól az eszköztippben mutatja a teljes gyógyítást.

GYÓGYÍTÁS MEGJELENÍTÉSE Mostantól az eszköztippben mutatja a teljes szerzett gyógyulást, akkor is, ha az eredményjelzőn az egérmutatóval a rúnára mutatsz.

Prototípus: Omnikő

Csökkentettük a töltési idejét.

Az Omnikő továbbra is eléggé alulteljesít, ezért adtunk neki egy kis erősítést, hogy versenybe szállhasson a többi választási lehetőséggel.
TÖLTÉSI IDŐ 7–3 másodperc közelharcos hősök számára, 11–7 másodperc távolsági harcos hősök számára 5–3 másodperc közelharcos hősök számára, 9–7 másodperc távolsági harcos hősök számára

Vissza a tetejére

Hibajavítások

  • Warwick Q – A fenevad harapása képessége mostantól nem fogyaszt manát vagy kezd el töltődni, ha az elsütése közben a célpont meghal.
  • A Hívők tömjénjének bónusz támadási sebességet adó egyedi passzív hatása már nem aktiválódik olyan hősökön, akik pajzzsal veszik körül magukat.
  • Azok a lövedék típusú képességek, amelyek normális körülmények közt nem lennének a látóteredben, mostantól nem adnak korai figyelmeztetést a Háború ködében.

Vissza a tetejére

Hamarosan megjelenő kinézetek és chromák

Vissza a tetejére



  • Kimásolva a vágólapra