A legújabb frissítés: 10.2

Szerzőshio shoujo
  • Kimásolva a vágólapra

Sziasztok, mi újság? Hogy álltok az újévi fogadalmakkal? Úgy érzitek, idén végre sikerül kikerülnötök az Ezüst osztályból? Remélem igen!

Apropó, ranglétra: azt javasoljuk, hogy a lehető leghamarabb tudjátok le a besorolómeccseiteket. Idén végre elindul a Clash, és nem szeretnénk, ha azért maradnátok le róla, mert halogattátok a besorolómeccseket (mint az újévi fogadalmaitokat). Ne járjatok úgy, mint én: tavaly megfogadtam, hogy megtanulok akvarellezni, de végül kifutottam az időből.

A mostani frissítésben tovább finomítjuk Apheliost, gyengítjük Qiyanát és Nautilust, valamint erősítjük Sonát (bizony, Sonát, a kedvenc hősömet). Jinx passzív képességét is módosítjuk, hogy még inkább… Jinxes legyen, és átalakítjuk a Szurdok Hírnökét, hogy népszerűbb legyen.

Ezenkívül belenyúltunk az Elemi szurdokok grafikájába, hogy letisztultabbak és átláthatóbbak legyenek. Különösen a Pokoli és a Hegyi szurdok esetében lesz érezhető, hogy világosabb a játékmenet, és szebbek a textúrák.

Ez minden a 10.2-es frissítésről! Sok sikert a rangsorolt játékhoz, két hét múlva találkozunk!

A TFT frissítési jegyzetei itt érhetők el.
Hanna „shio shoujo” Woo

Soron kívüli frissítések

2020. január 30. – Jhin hibajavítása

Jhin

E HIBAJAVÍTÁSA Jhin alaptámadásai mostantól nem változnak E – Rabul ejtett közönséggé, miután telibe találja Sett R – Kiütése.

2020. január 27. – Sylas hibajavítása

Sylas

W/E2 HIBAJAVÍTÁS Sylas ezentúl nem okoz több sebzést vagy gyógyítást a W – Királyölő képességével, ha a W elsütésétől számított 0,5–2 másodpercen belül használja az E2 – Elrablást.

2020. január 23. – Sett hibajavítása

Sett

E – BUMM A FEJBE HIBAJAVÍTÁSA A képesség hatótávja mostantól nem hosszabb, mint amit a hatótávolság-jelzője mutat.

A frissítés újdonságai

Sivatagi Janna, Ryze és Rengar 2020. január 22-én válik elérhetővé. Sárkányölő Olaf, Trundle és Diana 2020. január 30-án válik elérhetővé.

Hősök

Aphelios

A Calibrum alaptámadással aktivált jelének sebzése mostantól fix értékű; a Calibrum Q képességének töltési ideje nagyobb lett. A Crescendum tükörchakramjai az első sebzés után kevesebb sebzést okoznak. A Severum rohamának sebzési aránya csökkent.

Tovább finomítjuk az eddigi tapasztalatok alapján, figyelembe vége az év eleji hibajavításokat és változásokat követő teljesítményét.

Calibrum, a mesterlövészpuska

AZ ALAPTÁMADÁSSAL AKTIVÁLT JEL SEBZÉSE 20/25/30/35/40 (+0,3 bónusz sebzés) (az 1–9. szinten) 15 (+0,2 bónusz sebzés)
A Q TÖLTÉSI IDEJE 9/8,25/7,5/6,75/6 másodperc (az 1–9. szinten) 10/9,5/9/8,5/8 másodperc (az 1–9. szinten)

Crescendum, a chakram

ALAPTÁMADÁS SEBZÉSE A teljes sebzés 130–264%-a (1–10 tükörchakram) A teljes sebzés 130–223%-a (1–10 tükörchakram)

Severum, a kaszapisztoly

A Q SEBZÉSE 10/15/20/25/30 (+0,35 bónusz sebzés) találatonként (az 1–9. szinten) 10/15/20/25/30 (+0,3 bónusz sebzés) találatonként (az 1–9. szinten)

Draven

Az R sebzési aránya mostantól növekszik.

Úgy tűnik, Dravent kicsit megviselték az előszezon tárgyakkal kapcsolatos változásai.

R – Örvénylő halál

SEBZÉS 175/275/375 (+1,1 bónusz sebzés) 175/275/375 (+1,1/1,3/1,5 bónusz sebzés)

Jinx

A passzív bónusz mozgási sebessége mostantól a hatalmas szörnyek esetében is érvényes.

Jinx mindig is jól teljesített a feladatok megszerzése terén. Azzal, hogy mostantól több minden aktiválhatja a passzív képességét, több „Jinxes pillanata” lehet minden játékban anélkül, hogy radikálisan nőne a valós ereje.

Passzív – Micsoda izgalom!

BÓNUSZ MOZGÁSI SEBESSÉG Amikor Jinx megsebez egy ellenséges hőst, tornyot vagy inhibitort egy ellenséges hőst, tornyot, inhibitort, illetve hatalmas szörnyet (amelyet a csapata elpusztít) annak halála előtt három másodpercen belül.

Karma

Növeltük a Q és a W alapsebzését.

Erősebbé tesszük Karmát a korai összetűzésekben.

Q – Belső láng

ALAPSEBZÉS 80/125/170/215/260 90/135/180/225/270

W – Céltudatos elszántság

ALAPSEBZÉS 30/55/80/105/130 40/65/90/115/140

Lulu

Az alappáncélt és a sebzést felfelé kerekítettük. Csökkentettük az E töltési idejét.

Pix gyakrabban lesz bevethető, és ezáltal hasznosabb lesz Lulu számára, ahogy az egy legjobb tündérbaráthoz illik.

Alapértékek

PÁNCÉL 28,22 29
SEBZÉS 46,368 47

E – Segíts, Pix!

TÖLTÉSI IDŐ 10 másodperc 8 másodperc

Nautilus

Csökkentettük a Q alapsebzését.

Nautilus olyan, mint a zsarnokoskodó felsős, aki belenyomja a fejed a vécébe, és majdnem belefojt, csak mert megteheti. Tennünk kellett valamit, hogy segítsünk az ellenfeleinek, különösen a játék elején.

Q – Vasmacska

ALAPSEBZÉS 80/130/180/230/280 70/115/160/205/250

Qiyana

A W passzív támadási sebessége mostantól növekszik.

Qiyana túlságosan erősnek bizonyult a dzsungelben, és megbízható, rugalmas választás lett profi szinten. Szeretnénk visszaterelni a középső ösvényre, hogy ne az erdőben randalírozzon.

W – Elemi alak

PASSZÍV TÁMADÁSI SEBESSÉG 20% 5/10/15/20/25%

Sona

Az E által biztosított saját mozgási sebesség fix százalékos értéket kapott, és nagyobb lett.

Sona ereje elmarad a többi bűvölőétől. Korábban a két támogatói tárggyal való ügyeskedés miatt kellett gyengítenünk, de mivel azt a problémát sikerült megoldani, ideje visszaadni az ereje egy részét. Ezúttal megkönnyítjük számára az irányított képességek elkerülését, illetve azt, hogy a szövetségesekhez manőverezzen a térképen.

E – A fürgeség dala

SAJÁT MOZGÁSI SEBESSÉG 10/11/12/13/14% (+0,03 minden 100 varázserő után) 25% (+0,04 minden 100 varázserő után)

Thresh

Tovább csiszoltunk a 10.1-es frissítésben módosított vizuális effektusait.

Q – Halálos ítélet

VIZUÁLIS EFFEKTUS A Q Pulzustűz Thresh és Pulzustűz Thresh Tekintély kiadása esetében jelölőket kapott.
HIBAJAVÍTÁS Pulzustűz Thresh mostantól megfelelően tudja használni a Q új elsütési hatását.

E – Nyúzás

VIZUÁLIS EFFEKTUS Az összes kinézet új jelölőt kapott a kattintás nélküli varázsláshoz.
PULZUSTŰZ THRESH VIZUÁLIS EFFEKTUSA Pulzustűz Thresh és Pulzustűz Thresh Tekintély kiadása esetében az E kör alakú jelölőket kapott, hogy összhangban legyen a többi kinézet megjelenésével.

Trundle

Növeltük a W mozgási sebességét. Az E lassítása nagyobb lett.

Trundle elég gyengén muzsikált, különösen, amikor segítenie kellett volna a társait a rajtaütésekkel.

W – Fagyos birodalom

MOZGÁSI SEBESSÉG 20/25/30/35/40% 30/35/40/45/50%

E – Jégoszlop

LASSÍTÁS 15/25/35/45/55% 20/30/40/50/60%

Viktor

Kijavítottuk a passzív manával kapcsolatos hibát.

Passzív – Dicsőséges evolúció

HIBAJAVÍTÁS Viktor a továbbiakban már nem veszít jelentős mennyiségű manát, ha a játék korai szakaszában fejleszti a Hex agy prototípusát.

Ziggs

Növeltük a Q alapsebzését. A W erősebben löki hátra az ellenfeleket. Az E lassítása nagyobb lett.

Mostantól Ziggs jobban meg tudja zavarni az ellenfeleit, és hatékonyabb lesz a korai játékban.

Q – Pattogó bomba

ALAPSEBZÉS 75/120/165/210/255 85/130/175/220/265

W – Hátizsák töltet

AZ ELLENFÉL HÁTRALÖKÉSÉNEK TÁVOLSÁGA 400 500

E – Hextikus aknamező

LASSÍTÁS 20/25/30/35/40% 30/35/40/45/50%

Tárgyak

Az ügyesség köpenye

Tavaly elsősorban azért erősítettük az Ügyesség köpenyét, mert túl gyengének tartottuk az árához képest. Így viszont sokan elkezdték halmozni az Ügyesség köpenyét a kritikus csapásra építő hősökön, ami miatt az Ügyesség köpenye és a Csákány közötti választás inkább csak matematikai kérdés lett, és az átlag játékosnak nem segített lemérni, hogyan teljesít az ösvényen. Világosabb hierarchiát kellett kialakítani a tárgyak között (K. N. kard > Csákány > Az ügyesség köpenye), amivel mérhető a sikeresség mértéke.
KRITIKUS CSAPÁS 25% 20%

Fagyos szív

A Fagyos szív rosszul teljesít a többi páncélnövelő tárgyhoz képest. Szeretnénk, ha megbízható választás lenne a rengeteg fizikai veszéllyel szembenéző hősök számára.
PÁNCÉL 100 110

Viharborotva

A Viharborotva kicsit túl jól teljesít, ezért gyengítjük, de nem nyúlunk az egyedi és fontos lassításához.
TELJES SEBZÉS 55 50
HIBAJAVÍTÁS (VIZUÁLIS EFFEKTUS) A Viharborotva Feltöltött effektusa mostantól nem látszik a háború ködében

A Szurdok Hírnöke

A Szurdok Hírnöke

Túl sokáig tart legyőzni a Szurdok Hírnökét, ezért a legtöbb csapat kevésbé priorizálja a többi feladathoz képest. Szeretnénk, ha népszerűbb lenne, ezért próbáljuk növelni a megölésével járó előnyöket.

Alapértékek

ÉLETERŐ 5500 (8250–16 500 [6–12. szint]) 4750 (7125–14 250 [6–12. szint])

Hibajavítások

  • Caitlyn nem kap többé bónusz Fejlövést, amikor a támadómozgás parancsot egyszerre csapdában és hálóban lévő célpont közelében alkalmazza.
  • Caitlyn mostantól nem tudja támadómozgással megtámadni a csapdába vagy hálóba került célpontokat, amíg tömegirányító hatás alatt áll.
  • Braum mostantól nem fogja elkapni az Ősi sárkány tűzlabdáját az E – Törhetetlen képességgel, hogy ő haljon meg az általa védelmezett szövetséges helyett.
  • Ha a W – Yordlecsapda elsütése a Q – Piltoveri rendteremtő hatóideje alatt történik, Caitlyn alaptámadása nem lesz átmenetileg lassabb a kelleténél.
  • Sylas W – Királyölő képessége mostantól megfelelően töltődik, okoz sebzést, illetve gyógyít, ha a hős ugyanazt a célpontot találja el az E – Eltűnés/Elrablás képességgel.
  • Sylas a továbbiakban szándékainknak megfelelően nem tudja elsütni az E2 – Eltűnés képességet a Q – Lánctámadás hatóideje alatt egy lopott végső képesség bevetése után, mivel ezt a képességét a 10.1-es frissítéssel elveszítette.
  • Miss Fortune alaptámadásai a továbbiakban nem okoznak bónusz sebzést Nami E – A Dagályhívó áldása képessége alapján a Passzív – Jut mindenkinek képesség három jelzőjének felhasználása után.
  • A fejlesztett Ereklyepajzs, Túlvilági sarló, Acél vállvért és Bűbájtolvaj pengéje esetében most már helyesen jelenik meg a látótávolság-jelző.
  • Lux E – Térgörbítés képessége már nem fed fel hatótávolságán kívüli területeket.
  • A Prototípus: Omnikő által biztosított Ragadozó most már megfelelő töltési idővel rendelkezik, függetlenül attól, hogy a felhasználó mikor fejleszti a cipőket.
  • Garen Q – Döntő csapás képességét többé nem védik ki a varázspajzzsal védett hősök.
  • Cassiopeia a megfelelő mértékben gyógyul, ha az E – Méregfog képességet nagy szörnyek ellen veti be.
  • Katarina már nem válik pár pillanatra irányíthatatlanná, ha az E – Villámlépés képességét veti be egy célpont megöléséhez.
  • Darius esetében az R – Maximális sebzés mindig számít a Passzív – Noxus ereje képességnél, nem csak akkor, ha ez utóbbi aktív.
  • A hősök a továbbiakban semmilyen kikényszerített, mozgásra vonatkozó tömegirányító hatást (pl. felbőszítés, menekülés, csábítás) nem hagyhatnak figyelmen kívül célozható idézői varázslatok (pl. Sújtás, Égetés, Kifárasztás) olyan célpontra való alkalmazásával, amely a hatótávjukon kívül található.
  • Pyke már nem válik pár pillanatra irányíthatatlanná a Q – Csontnyárs képesség bevetésekor.
  • Többféle hősképességre is vonatkozik, hogy már nem láthatók vagy hallhatók a háború ködében, ha a látóterükön kívül sütötték el őket.
  • Ha teljesíted egy támogatói tárgy küldetését, majd eladod, és vásárolsz egy másik támogatói tárgyat, mostantól nem teljesül automatikusan a második tárgy küldetése is.

Hamarosan megjelenő kinézetek és chromák

A frissítéssel a következő hőskinézetek jelennek meg. A nagyobb felbontású töltőképernyőkért töltsd le a LoL-témák alkalmazást!



  • Kimásolva a vágólapra